Sokkal fontosabb azt tudnunk, hogy Isten mennyire szeret bennünket, mint azt, hogy mi magunk mennyire szeretjük Őt.

Jézus mindig nyitott szívvel vár: ránk árasztja az irgalmat, mely betölti a szívét, megbocsát, átölel, megért.

Uram, taníts meg minket szemlélni Téged a teremtett világ szépségében, éleszd újjá bennünk a hálát és a felelősségérzetet!

Ha figyelmesen hallgatsz a szívedre, közel találod magad az Úrhoz és másokhoz.

Az evangélium mindenekelőtt arra hív minket, hogy válaszoljunk Istennek, aki szeret és megment bennünket, felismerve Őt felebarátainkban.

„Magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned.” (Szt. Ágoston: Vallomások)

Hány édesanya sír, mint Szent Mónika, könyörögvén, hogy gyermeke visszatérjen Krisztushoz! Ne veszítsétek el a reményt Isten kegyelmében!

Szűz Mária nyerje el számunkra a kegyelmet, hogy átjárjon minket a Lélek, és általa evangéliumi őszinteséggel tegyünk tanúságot Krisztusról.

Az Egyházhoz tartozó embernek lenni annyit jelent, mint hogy közösségi emberek vagyunk.

Az embereknek reményre van szükségük, hogy élni tudjanak, és a Szentlélekre, hogy remélni tudjanak.